Page 17 - Puskas_Hirado_2022_oszi_lapszam
P. 17

Puskás Híradó




             A „sajátos” évek ellenére még számos feladat-    lett  végeznünk.  Sőt,  Grega  András  nyá.  őrnagy
          ról, élményről lehetne itt is említést tenni. De kí-  úr is kapott még más feladatot is a FB-i tagsága
          mélve az olvasót, nem teszem. Két dolgot azonban     mellé.  Az  elnökség  felkérésére  Gábor  Géza  és
          említeni kell:                                       Almádi  László  egyesületi  tagok,  segítették  a  bi-
             –  A  „Nemzedékek”  programban,  szeptember       zottság  munkáját.  A  jelentést  összeállítottuk,  a
          24-én, a BEOSZ támogatásával, emléktúra a Recs-      négy év alatt egyetlen kivizsgálandó problémával
          ki-munkatáborterületére,  tagjaink,  a  Puskás  diá-  sem találkoztunk.
          kok és a kadétok bevonásával. (részletek a lapzárta
          után).                                                  Az Egyesület rendelkezik a szabályzat szerinti
             –  A  „Nemzedékek”  programban,  szeptember       élethez  szükséges  valamennyi  szabályzóval,  ok-
          17-én, a BEOSZ részbeni támogatásával, kirándu-      mánnyal, kimutatással; ezek naprakészen tartása,
          lás Drégelypalánkra, tagjaink, a Puskás diákok és    pontosítása folyamatos.
          a kadétok bevonásával. (részletek a lapzárta után).     Az elnökség a vírushelyzet és a szabályok vál-
             Fontos  feladata  van  a  mai  közgyűlésnek.      tozása  mellett  is,  minden  lehetőséget  kihasznált
          Teljeskörű tisztújítást kell tartani, mert a jelenlegi   a  pályázatok  sikeres  benyújtására,  értékelve  an-
          elnökség és FB tagjainak mandátuma lejár. Részle-    nak  várható  eredményességét. Az  elnyert  támo-
          tek egy külön írásban.                               gatások átgondolt felhasználásával elérték, hogy
             Látogassátok  rendszeresen  honlapunkat  a        az Egyesület pénzügyi helyzete stabil maradjon.
          www.puskashirbaje.hu linken.                         Ezek  elszámolása  folyamatos,  problémát  itt  sem
             Sok érdekes hírt, cikket, tanulmányt olvashat-   tapasztaltunk.
          tok. Számítunk a Ti írásaitokra is! A megválasz-
          tásra  kerülő  tisztségviselőknek  hasznos  munkát     A vírushelyzet szabályainak szigorú betartása
          kívánunk!                                           mellett részt vettünk az Egyesület rendezvényein,
             A Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület 24    más Egyesületek rendezvényein, mint meghívot-
          éves tevékenysége eredményes volt, megfelelt az     tak, az elnökségi üléseken, ünnepségeken, baráti
          alapítók  által  megfogalmazott  célkitűzéseknek.   összejöveteleken.
          Ápolta a híradó hagyományokat, fejlesztette a hír-
          adó szellemiséget, a bajtársi együttérzést.            Az  elnökségi  ülések  az  elkészített  napirend
             Tagjainknak,  támogatóinknak  és  munkánk        szerint  kerültek  levezetésre,  a  határozatképesség
          iránt  érdeklődőknek  köszönet  a  munkáért  és     valamennyi  esetben  biztosított  volt,  az  ülésekről
          kívánunk jó egészséget valamint munkájukban         jegyzőkönyv  készült.  A  korlátozások  időszaká-
          sikereket!                                          ban az elnökség „adatcserés” megoldással végezte
                                                              munkáját, melyről feljegyzések készültek.
                   a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület
                                                 elnöksége       Az  Egyesület  vagyona:  2022.  január  1-jén:
                                                              1.858.412,-Ft volt.
          A Felügyelő Bizottság tájékoztatója                    A  Közgyűlésekre  az  Elnökség  által  elkészített
          2019 – 2022. közötti időszakban végzett             anyagokat  részletesen  tanulmányoztuk:  az  aktu-
          munkájáról                                          ális évek pénzügyi mérlegeit, azok elszámolásait,
                                                              valamint az éves munka és feladatterveket, melyek
             Folyamatosan  végeztük  az  Egyesület Alapsza-   tartalmazták a folyamatos munkavégzéshez szük-
          bályában előírt feladatainkat, kiemelten foglalkoz-  séges  adatokat,  a  híradó  hagyományok,  Puskás
          tunk a törvényes működéssel a pénz- és vagyon-      Tivadar munkásságának ápolását; a tagság érdeke-
          gazdálkodással kapcsolatban.                        inek képviseletét, bajtársi találkozók megszervezé-
             Sajnos az elmúlt években az elnökséggel, vala-   sét.
          mint a tagsággal a személyes munkakapcsolat az
          ismert  vírushelyzet  miatt  akadozott,  illetve  sok   Ezek  alapján  támogattuk  és  javasoltuk  a  Köz-
          esetben csak az Internet adta lehetőséggel tudtunk  gyűlésnek az aktuális munka és pénzügyi mérle-
          kapcsolatban  maradni.  Viszont  kijelenthetem  a  gek elfogadását.
          tisztelt közgyűlésnek, hogy az egyeztetések és az
          ellenőrzések és a munkavégzés ennek ellenére az        Tevékenységünk, feladataink eredményes vég-
          Elnökség és a FB részéről is rendben, szabályosan  rehajtásához a megválasztásra kerülő FB továbbra
          megtörténtek.                                       is számít minden tag támogatására, rendezvénye-
             A  három  fős  választott  Felügyelő  Bizottság  –  inken aktív részvételre és a rendszeres tagdíjfize-
          Polyák  Mihály  nyá.  alezredes  úr  eltávozása  után  tésre.
          két főre csökkent, ami azt jelentette, hogy a folya-                                Debreczeni Dániel
          matos munkavégzést nagyobb odafigyeléssel kel-                                               nyá. alez.



                                                                                                        17
          XX. évfolyam 2. szám
   12   13   14   15   16   17   18   19   20