Page 20 - Puskas_Hirado_2023_osz_25_eves_Jubileum
P. 20

Puskás Híradó




                        25 év a híradás és a híradók szolgálatában
                    Tisztelt Bajtársnők és Bajtársak! Kedves érdeklődő Olvasó!


          A híradók – benne  a nyugállományúak – népes  ítéljük meg és tervezzük szakmai összefoglalók ké-
          táborának  nagy  erénye  az  önszerveződés  nemes  szítését az egyesület internetes felületén.
          gondolatának gyakorlati megvalósítása. A politikai     Az MH Honvéd vezérkar Híradó és Informatikai
          változások a Magyar Honvédségre vonatkozó ré-       Csoportfőnökséggel, a Támogató és Tartalékképző
          szét értékelve úgy ítélhető meg, hogy a csökkentés  parancsnoksággal, Transzformációs  parancsnok-
          üteme és nagyságrendje elérte a híradó csapatokat  sággal, valamint az Óbudai Egyetem Bánki Donát
          is. 1998 őszén több bajtársnőnk és bajtársunk úgy  Főiskolai Karával és a Nemzeti Közszolgálati Egye-
          látta, hogy a csökkentés hatására fokozott mérték-  tem híradó tanszékkel, Ludovika zászlóaljjal is fo-
          ben, soron kívül szolgálati nyugállományba, illetve  lyamatos a kapcsolatunk. Ezzel a széles bázissal is
          tartalékállományba kerülhetnek olyan  tapasztalt,  segíteni szándékozzuk az Egyesületi tagságra való
          jól felkészült híradó tisztek, tiszthelyettesek és köz-  ösztönzést és bővíteni a támogatások körét.
          alkalmazottak, akiknek távozása űrt hagyhat az ál-     Fontos feladatnak tartjuk az egyesület tagságá-
          lományban.                                          val való szorosabb, személyes kapcsolat további
             Felbecsülhetetlen  segítséget  nyújtott  az  egye-  alakítását tevékenységének célirányos módosításá-
          sületi, valamint alapítványi tevékenység megala-    val, elektronikus levelezések gyakorlattá tételével.
          pozásához Dr. Bognár Sándor az Óbudai Egyetem  Továbbra is kiemelt kötelességünknek érezzük a
          nyugalmazott  rektora  (avagy  a  Kandó  Kálmán  meglévő kommunikációs felületekre való támasz-
          Műszaki Főiskola nyugalmazott főigazgatója), aki  kodást. Tevékenységünk, feladataink eredményes
          alapítványt hozott létre minimális anyagi alappal.  végrehajtásában továbbra is számítunk minden
          Az Alapítvány a ” Puskás Tivadar Híradó Bajtársa-   Egyesületi tagunk aktív támogatására és javaslataira.
          inkért” nevet viseli és fennállása óta évente anyagi-  Folytatni szándékozunk a híradó szolgálat em-
          lag támogatja a Puskás Tivadar bajtársi egyesületet  lékeinek  és  tárgyainak  további  gyűjtését  a  NKE
          céljai megvalósításában. Sokszor segélyezett rászo-  híradó tanszéke gondozásában lévő „Híradó Mú-
          rulókat, például többgyermekes hivatásos állomá-    zeum” részére. Feladatunknak érezzük a magyar
          nyúakat is. Évente a bajtársakkal való folyamatos  katonai híradás, valamint más katonai szervezetek
          kapcsolattartás (levél, e-mail, telefon) és a szemé-  (konfliktus övezetek és háborúk) híradó katonák-
          lyes találkozások létrejöttéhez szerény lehetősége-  kal és a híradással kapcsolatos anyagaiknak a kuta-
          inkhez mérten igyekeztünk hozzájárulni.             tását segíteni és megjelenését szorgalmazni. Kérjük
             Ennek érdekében 2022 őszén szinte az Egyesület  bajtársnőinktől  és  bajtársainktól  híradó  szakmai
          közgyűlésével egy időben új személyeket kért fel  ereklyéknek számító  szellemi  és  tárgyi emlékek,
          az alapító a kuratóriumi tagságra. Az előző kura-   illetve más nem anyagi javak felajánlását az Alapít-
          tóriumi tisztségviselők lemondása miatt az alapít-  ványon keresztül, ezzel bővítve a támogatási kört.
          vány tagjainak Dr. Szabóné Bánkuti Katalin tanár       A Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület 25
          bajtársnőt, Híma Ernő tervező bajtársat és Muha-    éves tevékenységét eredményesnek értékeljük és a
          ros László bajtársat kérte fel az alapító.          továbbiakban is támogatni kívánjuk az alapító által
             A Kuratórium tagjai a Puskás Tivadar bajtársi  megfogalmazott célkitűzések elérésében. A jubile-
          Egyesületnek, az MH Budapesti Nyugállományú  umi év kapcsán ismételten fontos megállapítás az,
          katonák Klubja Híradó Tagozatának is.  Ezért az  hogy az egyesület tagsága a magas átlagéletkor el-
          Egyesületet is  magukénak tudhatják.  Az  elmúlt  lenére is ápolja a híradó hagyományokat, fejleszti a
          években – a helyenként és időnként felmerült gon-   híradó szellemiséget, a bajtársi együttérzést. Közös
          dok ellenére – az Alapítvány fejlődése töretlen volt.  hivatásunk, érdeklődési körünk és múltunk kötik
          Az Egyesület Interaktív honlapján az alapítvány-    össze sorsunkat, ami a közösséget egyben tartja és
          nyal  összefüggő  feladatok  ismertetése  biztosított.  élményt nyújt számunkra a találkozás.
          Célunk, hogy valamennyi híradó társszervezetünk        Az elmúlt évtizedek igazolták, hogy a híradók
          számára, minden tagunk számára biztosítsuk a  tudásuk legjavát adták és adják, valamint napon-
          véleménynyilvánítás és a kifejtés szabadságát. Az  ta tanújelét teszik felkészültségüknek és áldozat-
          évente kétszer megjelenő kiadvány, a „Puskás Hír-   készségüknek a vezetés biztosításának érdekében.
          adó” az új szakmai kérdések mellett a magyar ka-    Befejezésül az Alapítvány kuratórium nevében kö-
          tonai hagyományokkal, a nemzeti sorsfordulókkal,  szönetet mondok a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi
          irodalommal és kegyeleti kérdésekkel is foglalko-   Egyesület elnökségének és tagságának  az elmúlt
          zik. Szerény támogatással  is hozzájárulunk ezen  negyed évszázad alatt végzett tevékenységéért.
          színvonalas kiadványok  megjelenéséhez. Mivel          További munkájukhoz sok sikert, az Egyesület
          Alapítványunk  országos  jellegű  szervezet,  27  ka-  minden tagjának jó egészséget kíván a kuratórium
          tonai szervezettel tartunk kapcsolatot. A jelenlegi  tagsága nevében.
          szakmai feladatok ismertetését is szükségesnek                    Muharos László nyá. mk. őrnagy elnök

          20                                                                          XXI. évfolyam 2. szám
   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25