Page 4 - Puskas_Hirado_2023_osz_25_eves_Jubileum
P. 4

Puskás Híradó





                                          Az út, mely elvezetett
          a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület megalakulásáig


          Több, mint 100 év kellett ahhoz, hogy Puskás Tiva-  gyarosított  Puskásból  háromnak. Az  eredeti  obe-
          dar hírneve a Hungária szálló lakosztályától eljus-  liszken Tivadar születés éve hibás. Csak budapesti
          son a Stefánia Palotába. Ezután még 25 évig kellett  keresztelési anyakönyve megtalálása után, a 60-as
          kutatnunk, hogy kitisztuljon az életút és a legen-  években lett javítva.
          dák  helyére  dokumentált  tények  kerüljenek.  Fő-    Budapest, 1931. 1931-ben volt 50 éves a magyar
          hősünk pedig, a médiatörténetben az őt megillető  telefon. Ekkor leplezték le a Horváth Mihály téri
          „Parnasszusra” felkerüljön. Mindezek a levéltárak  Ferenc telefon főközpont bejáratánál azt dombor-
          elektronikus megnyitása nélkül nem valósulhatott  művet, melyen a monumentális, villámokat szóró
          volna  meg.  Éppen  emiatt  kérek  mindenkit,  hogy  „Távközlés Angyala” főalak lábánál kuporog Pus-
          „ne  vessen  követ”  Puskás  Tivadarról  megjelent  kás Tivadar  és Ferenc. Kicsik, de  legalább neve-
          egyetlen „sületlen-mondat” szerzőjére se!           sítve vannak, a mai napig onnan néznek le ránk.
             Budapest,  1893.  Puskás  Tivadarnak  több  „pa-  Az évforduló tiszteletére a „Magyar Posta” májusi
          tent” is volt tulajdonában. Eddig ezt csak szabadal-  száma 250 oldalasra duzzasztva a Puskás fivérekre
          mi jognak hittük. Kiderült, hogy a bányaművelési  is szánt néhány oldalt, dr. Kacziány Géza tollából.
          jog neve is patent az amerikai nyelvben. Ebből kö-     Budapest,  1950-53.  Az 50 -es évek elején egy
          vetkezik, hogy Tivi hatalmas vagyonnal rendelke-    csodás  véletlen  folytán  nagyot  emelkedett  Pus-
          zett, mely a mai napig valamely bank trezorjában  kás kultusza. 1950 elején államosították a Magyar
          pihen.  A  fiók  kódját  nem  osztotta  meg  senkivel.  Királyi  Posta  1912-ben  alapított  Posta  Műszerész
          Tragikus halála következtében örökösei az átlagos  Tanonc  Iskoláját, majd  1950. szeptember 1-jén
          életvitelhez mérten egész életükben nyomorogtak.  „Villamosipari Technikum távközlési tagozata” né-
          A „fősodor” azt sugallja, hogy Puskás Tivadar vá-   ven visszaadták a Magyar Postának. Az új intéz-
          ratlan halála miatt nem terjedt el a telefon-hírondó,  mény 4 év után érettségi bizonyítványt és techni-
          mivel szakmai utódja öccse, Albert kevesebb „spiri-  kusi oklevelet adott ki. 1953 tavaszán jött a parancs,
          tusszal” bírt, mint ő. Ez igaz, de az új, innovatívabb  „Minden  közép  és  felsőfokú  oktatási  intézmény
          tulajdonosok sem tudták, a 18 országban elfogadott  válasszon magának nevet, melyből kiviláglik szo-
          szabadalom ellenére „exportálni” a telefonhírmon-   cialista hazánknak vallott hűsége!” Az államtitkár
          dót. Nem volt rá fizetőképes igény. Nem ért annyit  rangú,  postavezérigazgató  és  a  párttitkárnő  „Po-
          amennyibe került! Az első elektronikus média túl  pov Sándor Távközlési Technikum” nevet  java-
          korán  keletkezett,  évtizedekkel  megelőzte  korát,  solta az új technikumnak. (Alexandr Sztepanovics
          ezért Puskás Tivadar hírneve elhomályosult.         Popov, a rádió orosz feltalálója.) Szerencsénk volt,
             Budapest, 1925. Az I. világháború hozta meg a  mert éppen ott tartózkodó Héjj Antal mk. főhad-
          forradalmi változást. Az olcsó, a tömegek számára  nagy, Katonai Üzemi Megbízott és keményen „vé-
          is könnyen hozzáférhető, friss híreket szállító, az  tózott”.  Behívatták  a  könyvtárost  lexikonostul  és
          1920-as  évek  elején  berobbanó  rádiós  műsorszó-  egy  óra  múlva  megszületett  a  döntés  a  Posta  és
          rással. Ez törvényesen Budapesten, 1925. decem-     legnagyobb felhasználója a Magyar Néphadsereg
          ber 1-jén indult el.  (Ekkor  volt a  földkerekségen  között, a Gyáli úti bázisiskola neve ezentúl, az idők
          a  legtöbb  -  9000  –  telefonhírmondó  előfizető. Az  végezetéig  „Puskás  Tivadar  Távközlési  Techni-
          összes Budapesten.) Ezért nem kellett stúdiót épí-  kum” lesz!
          teni, szerkesztőséget verbuválni! Csak lett egy „új    Genf, 1986. 1986-ban egy Gyáli úti tanonc, Berec
          előfizetője” a telefon-hímondónak Csepelen, „aki”  Frigyes villamosmérnökként a BHG vezérigazga-
          az éterbe sugározta a műsort. Ez 1945-ig így is ma-  tója, felállíttatta Puskás Tivadar bronz mellszobrát
          radt,  ami  a  cég  nevéből  is  kiolvasható:„Magyar
          Telefonhímondó és Rádió Rt”. Itt dolgozott dr. May
          Mayus Tivadar, akiről senki nem tudta, hogy ő Ti-
          vadar unokája.
             Budapest,  1929.  Az  1929-es újra temetésére a
          Székesfőváros disz sírhelyét, a „Nemzet Halhatat-
          lanjai” parcellában  biztosan az unoka bulizta  ki.
          A márvány obeliszkre ekkor került a „Ditrói Pus-
          kás Tivadar (1845-1893) a Telefonhímondó feltalá-
          lója” arany betűs felirat. Ditrót, még ma is szinte
          mindenki születése színhelyének  hiszi.  Azonban
          a ditrói egy nemesi előnév, melyet Mária Terézia
          1744-ben adományozott a tengernyi eredeti és ma-

          4                                                                           XXI. évfolyam 2. szám
   1   2   3   4   5   6   7   8   9