Page 7 - Puskas_Hirado_2023_osz_25_eves_Jubileum
P. 7

Puskás Híradó




          sajnos fokozatosan csökkenő tendenciát mutat, hi-      Az egyesület negyedszázados fennállása alkal-
          szen korosodik a tagság, gyakoribbak a betegségek  mából, köszönet illeti az alapítókat, a támogató-

          és  egyre  több  tagtárstól  kell  végső  búcsút  venni.   kat, a segítőket, a volt és jelenlegi tisztségviselőket,
          A  COVID  járvány  „hullámai”  következtében  –  a  hogy fáradságot nem ismerve, munkájukkal hoz-
          2020-2021 évben – az egyesület „sajátos” működés-   zájárultak  a  közösség  eredményes  működéséhez.
          re  kényszerült,  az  éves  közgyűlések  sajnos elma-  A bajtársi egyesület a 25 év alatt folyamatosan ápol-
          radtak, de az elnökség és a munkacsoportok tovább  ta  a  híradó  hagyományokat,  fejlesztette  a  híradó
          dolgoztak, így biztosították a jogszabályi megfele-  szellemiséget, erősítette a tagság összetartozásának
          léshez, a tájékoztatáshoz, valamint a működéshez  érzését és támogatta a jövő fiatal híradó generáci-
          szükséges  feladatok  végrehajtását.  Ebben  az  idő-  ójának  hazafias  honvédelmi  nevelését.  Köszönet
          szakban is a tájékoztató email-ket, a Puskás Híradó  érte mindenkinek, aki részt vállalt e nemes feladat
          újság aktuális lapszámait mindig megkaptam és a  megvalósításában.
          kis  létszámmal  megtartott  szabadtéri  programo-     Az egyesület 25 éves fennállásához tiszta szív-
          kon is részt tudtam venni.                          ből gratulálok, és bízom abban, hogy bajtársi kö-
             Egyesület az elmúlt 5 évben is olyan változatos  zösségünk  működése,  a  tisztségviselők  önzetlen
          és  tartalmas  közösségi  programokat  tudott  szer-  és  kitartó  munkájának  köszönhetően  ugyanolyan
          vezni („Puskás 175” kiállítás és vetélkedő, zuglói  lendülettel folytatódik tovább, mint eddig történt.
          „100 éves Japánkert”, a budapesti múzeumok láto-    A jubileum alkalmából Isten éltesse a Puskás Tiva-
          gatása, egynapos belföldi kirándulások, budavári,  dar Híradó Bajtársi Egyesületet és minden kedves
          budafoki séták, szakmai konferenciák, emléktúrák)  tagjának további jó erőt és egészséget kívánok!
          a tagság számára, amelyekre szívesen ment el min-
          denki, aki csak tehette. Belépésem óta én is igyek-                   Tisztelettel és bajtársi üdvözlettel:
          szem  minden  egyesületi programom  részt venni,
          hiszen szinte családias légkörben találkozhatom a                                      Sárközi Zoltán
          bajtársaimmal, ahol közösen tölthetjük el a szabad-                                       nyá. őrnagy
          időnket egy-egy közösségi rendezvényen.


                                  45 éves a BNYK Híradó Tagozat


          45  év  nem  kis  idő! A  kezdet  mindig  nehéz.  Utat                          Munkatervet készítet-
          törni mindig a legfáradságosabb legbátrabb tevé-                             tek,  melyben  fő  célkitű-
          kenység. Tekintsünk vissza, hol kezdték elődeink.                            zésként meghatározták:
          Az MN Központi Tiszti Házában összevontan Köz-
          ponti Nyugdíjas Klub működött. A létszám növe-                                  – Segítik  a nyugállo-
          kedése miatt (kb 3000 fő), hogy könnyebben kezel-                            mányú híradó katonák,
          hető legyen a csoport, elsőként Szepezdi Dezső ny.                           közalkalmazottak és csa-
          alezredes a híradó szolgálat  korelnöke  kezdemé-                            ládtagjaik szabadidejé-
          nyezte önálló fegyvernemi tagozatok létrehozását,                            nek kulturált eltöltését;
          melyet a Klub Közgyűlése elfogadott.                                            – Segítik  a szakkép-
                                                                                       zettséget  szinten  tartó
             1978. május 31-                                  technikai önképzést;
          én a Központi Klub                                     – Támogatják a bajtársi szellem,  a szolidaritás
          vezetősége, és a MN                                 kialakítását, erősítését;
          Híradófőnökség  tá-                                    – Segítik az új informatikai eszközök, rendsze-
          mogatásával meg-                                    rek, megismerését;
          alakították a Híradó                                   – Kialakítják az idősek, betegek, elesettek segíté-
          Társadalmi  Bizott-                                 sének rendszerét;
          ságot.  A  Híradófő-                                   – Aktív klubélet kialakítása, hogy mindenki ta-
          nökség a kapcsolat                                  láljon kedvére való programot.
          ápolása, a Bizottság                                   Ezeket a célokat érvényesnek tartjuk napjainkig,
          segítése,  támoga-                                  kiegészítettük az elhunyt bajtársak illő búcsúztatá-
          tása, tájékoztatása                                 sával, emlékük méltó megőrzésével, komoly kul-
          érdekében összekö-                                  turális, baráti és szabadidős programok szervezé-
          tőt nevezett ki, első                               sével, színvonalas  klub összejövetelek tartásával.
          alkalommal  Zentai                                  Ebben az időben született döntés arról, hogy a Bi-
          Miklós alezredes személyében, aki nagy örömünk-     zottság havonta tart összejövetelt, mindig a hónap
          re mai napig tagja Tagozatunknak!                   első csütörtöki napján – ezt a mai napig tartjuk.



                                                                                                            7
          XXI. évfolyam 2. szám
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12